A laptopokra a megjelenésüktől kezdve volt igény, leginkább annak a tulajdonságuknak köszönhetően, hogy felvértezték az addig ismert számítógépeket mobilitással. A PC-hez pedig leginkább azért ragaszkodunk, mert „kiismertük” őket, megtanultuk otthoni körülmények közt is kicserélni egy-egy alkatrészét. Ha éppen vásárlás előtt áll és feltette magának a kérdést, hogy laptop vagy asztali gép, akkor olvasson tovább.

 

Asztali Számítógép:

Az előnyei közé sorolhatjuk a hosszú távú berendezkedést, részben tartóssága, részben relatíve könnyű, otthoni javítása, bővítése és az upgrade elvégzése miatt. Ezen felül az asztali gépek mellett szól még az árcédula is, több tízezer forinttal olcsóbban juthatunk hozzá, mint egy hasonló specifikációjú laptophoz.
A hátrányainál általában egyetlen egy dolgot említünk, a helyhez kötöttséget, de ezt erősen kihangsúlyozzuk, hiszen nem orvosolható.

 

Laptop:

A laptop vagy asztali gép kérdés tovább boncolgatása, avagy a laptopok előnyei ott folytatódik, ahol az asztali számítógépek hátrányai befejeződtek: Hordozhatóság! Korunkban ez a tulajdonság akkor is nagy előnynek számít, ha sosem visszük ki a notebookunk a házból, de házon belül itt is ott is használni szeretnénk. Ezen felül ott van az a lehetőség, hogy laptopunkhoz kijelzőt, billentyűzetet, egeret kapcsoljunk, és máris PC kényelmet élvezhessünk.
A hátrányainál egyértelműen a bővíthetőség és a hardver újításának a hiányát kell felemlíteni. Ezen felül pedig a magasra szökött árazását, de ez orvosolható, ha a drága Home laptopok helyett olcsó prémium használt laptopot vásárolunk.

 

„Laptop vagy asztali gép?”, adott az egyenes kérdés továbbra is. Ahogyan az autóvásárlástól kezdve, a bútorzaton keresztül, egészen a vitaminokig mindig első kérdésként a „mire is szeretné használni” fogad bennünket, úgy ez különösen igaz a műszaki cikkek szemezgetésénél. Legyen szó használt laptopról vagy asztali számítógépről, le kell tisztáznunk magunkban, hogy milyen célra választjuk. Amennyiben igazán hosszú távra, egy gamer sarokba szánjuk, akkor jobb döntésnek bizonyulhat egy PC, amelyet nem mozgathatunk, de cserébe kedvezőbb árért juthatunk hozzá kimondottan erős specifikációjú géphez. Ellentétben ezzel, ha fontos számunkra a mozgathatóság (pl. egyetemisták vagyunk és utazunk hétvégénkként és cipelnénk a masinát), úgy egy prémium használt laptop a jó választás, hiszen kellő gyorsaság, erős anyaghasználat mellett még a mobilitás is adott.

0