Egy jól megfontolt döntést követően, akár 8-10 évre is tervezhetünk egy laptoppal. Mindezt úgy, hogy közben csupán kisebb szervízeléseket kell elvégeznünk rajta.
De vajon mi a hosszú (laptop) élet titka?
Szakértőnk válaszol. Többek között az, hogy meg legyünk vele elégedve, kiszolgáljon bennünket minden helyzetben, igazi társakká váljunk vele. Munkatársaimmal úgy véljük, hogy mindennek eléréséhez nélkülözhetetlen egy kiváló kijelző kezdetben. Végül is ez az a komponens, melyet mindvégig bámulunk. (Kivéve, ha külső kijelzőre kapcsoljuk, de ettől most eltekintünk.) Ez az a hardver elem, mely legalább annyira jó kell legyen, hogy élvezhető tartalomfogyasztást nyújtson számunkra. Fontos az is, hogy hosszú ideig egyfolytában bírjuk nézni és ha lehet, eközben ne fárasztja el és rongálja a szemünket túlságosan. Na és akkor térjünk a lényegre, mely kijelző típus tesz mindennek eleget? Kettőn áll a vásár, matt vagy fényes kijelző? Röviden, matt kijelző.
Tágabban pedig szintén a matt felülkerekedik a fényes kijelzőn, lássuk hát miért:
Fényes kijelző előnyei:
- Élénkebb színek
- Erősebb fényerő
- Összességében szebb kép
és hátrányai:
- Tükröződés, ezért
- rossz betekintési szögek
- és szemfáradás
Matt kijelző előnyei:
- Nincs tükröződés
- Bárhol bevethető
- Kevésbé fárasztja a szemeket a tükröződés hiánya miatt
és hátrányai:
- Fakóbb színek
Bár elsőre vonzónak tűnhetnek a fényes kijelzők, azonban hosszútávon egyáltalán nem ésszerű és praktikus választás. Mi kimondottan a matt kijelzőket preferáljuk! Mi sem bizonyítsa jobban a rátermettségüket, minthogy a világon az összes nagy irodában szinte kivétel nélkül matt technológiára épülő laptopokat használnak. Hogy miért? Többek között azért, mert a vakító, zavaró fényekről kimutatták, hogy szem fáradtságot és feszültséget okoz. Pontosan ezt szeretnék elkerülni a munkaadók a munkásaik körében.